Írta:  Kiszelyné Tóth Anett

 A szél átsüvített a romos ablakon, olyan hatást keltve ezzel, mintha suttogtak volna a falak.
Az idő szinte megállt.
Néztem lenyűgözve önnön nagyszerűségét, fenségességét.
Csodálatos látványt nyújtott még így romjaiban is.
Alkonyodott már, és a lenyugodó nap utolsó fénycsóvái úgy világították meg a várat, mintha az egy letűnt kor ragyogó angyala lett volna.
E szebb időket megélt falak a régmúlt idők hangján szóltak hozzám.
Sétára indultam a fellegvárból a meredek lépcsőn át az alsó várba, ahol az omladékok már csaknem a még álló falak szintjéig feltöltötték az egykoron fenséges pompájú várudvart.
Itt-ott még látható, talán majdnem épen maradt bástya egykori külső fala.
Egy-egy lőrés, és a várkút.
Sokadjára járok itt, eme ódon falak között, de olyan lenyűgöző számomra, hogy nem tudok betelni látványával, szépségével. Mert ha csendben figyelünk, akkor hallhatjuk, ahogyan mesélnek a kövek, és elmondják a maguk történetét.
Minden, amit látok, egyetlen ember keze munkáját dicsérte, egyetlen emberét, akinek köszönhettem, és köszönhetjük mi mindannyian, hogy majd ötszáz év után is megcsodálhatjuk ezt az építészeti műremeket.
Ez az ember Gúthi Országh Kristóf országbíró, aki annyira szerette, és szívügyének tartotta a siroki vár sorsát, hogy időt és fáradtságot nem kímélve, kényelmes várkastélyt varázsolt az elhanyagolt erősségből.
Ö azaz ember, akit méltatlanul elfeledett a történelem, és csak imitt-amott találunk róla egy-egy rövidke megjegyzést (sokszor sajnos ezek is pontatlanok!) de eddig még sehol sem találtam egy összefoglaló írást, ami bemutatná ezt a nagyszerű embert.
Akinek életműve volt, egy olyan magasabb rendű dolgot alkotni, ami úgy szeli át az időt, és hidal át évszázadokat, hogy mindig örök és változatlan, amilyen a siroki vár maga.
Célom, hogy rövidesen elkészülő kutatómunkám eredménye képen, bemutathassam Gúthi Országh Kristóf élet útját, összefoglaló képet alkotva eme kiemelkedő történelmi személyről!